A LIVER RESET-et azzal a céllal hozták létre, hogy maximálisan tisztítsa és regenerálja a belsőszerveket, azaz a májat, vesét, epét, tüdőt, prosztatát, hólyagokat, és a szívet is egyaránt.
Sőt hatékonyan erősíti az érrendszert, a bélrendszert, az immunrendszert és az idegrendszert is. Mindemellett pedig koleszterin optimalizáló és agyi funkciókat javító hatással is bír.
Ez a termék 18 éven felül mindenki számára hasznos, de azoknak akik szteroidokat vagy gyógyszereket szednek szinte már a kötelező kategóriába tartozik.
Összetevők adagonként (2kapszula / 3kapszula):
500mg/750mg NAC (N-Acetyl-Cystein): Az egyik leghatékonyabb méregtelenítő. Fokozza a Glutation (a szervezet mester antioxidánsa) termelését, segít kivezetni a nehézfémeket és vegyi anyagokat, tisztítja a májat, vesét, tüdőt miközben még a szív és érrendszert, valamint az agyat is támogatja. Bizonyítottan az egyik legerősebb méregtelenítő és immunerősítő antioxidáns, amit okkal alkalmaznak megannyi országban az orvosok is a máj és a tüdő tisztításának céljából.
500mg/750mg Tudca (TauroUrsoDeoxyCholic-Acid): Jelenleg a legerősebb májregeneráló hatóanyagnak számít, valamint ugyancsak hatékonyan támogatja a vesét, az epét, a prosztatát, a bélrendszert, az agyat, a szemet, és a sejtek regenerációját is. Éppen emiatt a Tudca egy különleges és nagyon drága hatóanyag. Ráadásul kisérletek alapján hasznosnak bizonyult az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS), az alzheimer-kór, a parkinson-kór és a huntington-kór kezelésében is.
330mg/500mg Dandelion 4:1 Extract: Hatékonyan tisztítja a vesét és csökkenti a szervezet víz visszatartását. Természetes vízhajtó, amely segíti a szervezetet a nemkívánatos szubkután folyadék és a nátrium-klorid felszabadításában. Ezek mellet pedig segít normalizálni a koleszterin szinteket, a vérnyomást és a vércukrot is, valamint gyulladáscsökkentő hatással is bír. Magas vitamin, ásványi anyag, és antioxidáns tartalma hatékony immunerősítő hatással bír.
6,3mg/10mg Black Pepper Extract: Feketebors kivonat amely az összetevők felszívódását és hasznosulását a maximumra fokozza, miközben javítja a zsírégető folyamatokat és immunerősítő hatással is bír.
Egyéb összetevők: magnézium-sztearát, szilícium-dioxid, zselatin kapszula.
Adagolási javaslat: Napi 2 - 3 kapszula egyszerre az egyik étkezés kezdésekor.
Általános méregtelenítésre napi 2 kapszula javasolt, míg sok gyógyszer szedése mellett vagy szteroid kúra mellett napi 3 kapszula javasolt.
Gyógyszerek szedése esetében a Liver Reset-et érdemes 2 óra eltéréssel időzíteni a gyógyszerek beszedése után, hogy egyáltalán ne blokkolja azoknak a funkcióját.
Figyelmeztetés: Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Kisgyermekek elől elzárva tartandó! Terhes és szoptató nők számára nem ajánlott a készítmény használata! 18 éven aluliak számára nem ajánlott a készítmény használata!
Fontos: Ez a termék nem gyógyszer! Egyetlen termékünk sem helyettesíti a kezelőorvost és a megfelelő kezelést. Allergén figyelmeztetés: Zselatin kapszula.
A termék leírásaink másolása és felhasználása más weboldalon az engedélyünk nélkül lopásnak számít és büntető eljárást vonhat maga után.